blog


Száz hidat, ezer sört!

2019. március 27. szerda
A lengyel sörfőzés egyik legizgalmasabb craft sörfőzdéje a száz hídról elnevezett wroclawi Stu Mostów.

A rendszerváltozás után is még évekig kellett várni, hogy az addig szégyenszemre a sörfogyasztás és a sörfőzés ranglistáin is a csak a sor végén kullogó lengyeleknél is bekövetkezzék a változás. Azóta azonban sok víz lefolyt az Oderán és ma negyvenmillió hektolitrrel ott vannak a negyedik helyen és sörfogyasztásban –  a legfrisebb adatok szerint – csak a csehek előzik meg őket.

Wroclaw – avagy Breslau vagy Boroszló – első modernkori sörfőzdéje a Spíz 1995-ben nyílt, de az utóbbi évek hatalmas fellendülést hoztak a város sörfőzésében. Ma már jónéhány sörfőzde – Profesja, Spíz, Stu Mostów, Prost, Złoty Pies, Doctor Brew – gondoskodik arról, hogy a boroszlóiak saját söreikkel is enyhíthessék szomjukat.

A Stu Mostów 2014-ben kezdte meg működését és nagyon rövid időn belül komoly rangot vívott ki magának a lengyel kraftosok körében. Két márkájuk is van: az egyik a WRCLW, a másik a Salamander. Előbbibe egy pils, egy rozsör, egy zabsör és egy barna búzasör tartozik. A Salamander választékában is hasonlóan izgalmas a választék, de itt – méltóan a kraft névhez – a megbítható ale-k mellett olyan különlegességek találhatók, mint egy forradalmi Wheat Porter, az ütős Black IPA, vagy a bevezetőben említett Cream Stout.

A  Salamander AIPA, a Salamander Black IPA és a Salamander Milkshake IPA sörök a Stu Mostów sörfőzdétől most megvásárolhatók a Beerbox pontokon.



Twitter megosztás Google+ megosztás

Német craft a Beerboxban

2019. március 22. péntek
Tény, hogy a német sörfőzőket késve érintette meg a sörforradalom szele, de tempósan igyekeznek behozni a lemaradásukat.

Nyulak a Beerboxban

2019. március 13. szerda
A Beerbox választékát a cseh és német sörök mellett magyar kraft sörökkel is folyamatosan bővítik. A cikk az egyik legígéretesebbet hazai főzdét, a Fehér Nyulat mutatja be.

Sörnyitó az egész világ

2019. január 3. csütörtök
Gondolta volna, hogy a sör üvegbe töltésének legnehezebben megoldható problémája a sörösüveg megbízható lezárása bizonyult?

A sörforradalom gerillái

2019. január 2. szerda
Sörfőző, sörfőzde nélkül, azaz eredetileg „gypsy-brewer”. Ez azonban nem igazán píszí, ezért itthon a „gerilla-főző” terjedt el helyette.